Na addig biztos nem! Mindjárt erre is rátérek, de addig is egy kis toszkán borvizsgálat. Az olasz boroknál négy nagy minőségi kategória van, a jelöletlen, az IGT, a DOC és a DOCG. A jelöletlenség önmagában nem jelent minőségi szempontból ihatatlanságot, sőt, egyenesen remek borok léteznek bármilyen jelölés nélkül is, mindössze a bor termelője nem fordított gondot, pénzt, fáradtságot arra, hogy a borát minősíttesse. Az IGT vagy több helyen is látható hasonló IPT, az a földrajzi szempontból tipikus minősítést elnyert bor. A DOC az ellenőrzött eredetű, míg a DOCG az ellenőrzött és garantált eredetű bor. A kategóriák között vannak átjárások, ahogy azt már mondtam, lehet, hogy a tulajdonos megelégszik az alacsonyabb minősítési kategóriával is, tehát sokszor előfordulhat, hogy egy DOC-s bor jobb, mint a DOCG-s, bár elviekben a csúcs a DOCG minőség. A képen egy DOCG-s minősítésű Brunello látható, ami a toszkán borvidék csúcsborának tekinthető, s elsőként kapta meg anno a DOCG minősítést, talán 1980-ban. A Montalcino városa körüli dombokon termesztik az alapját képező Sangiovese szőlőt. Frissebb verziói minimum 5 évesek, a riserva kategória legalább 6 éves. A "frissebb" tiszta rubinvörös színű, míg a régebbiek gránátvörösek, és itt jön a kérdés, hogy meddig élvezhetjük a piros gyümölcsös selymes ízvilágot?
Barátainkkal együtt vásároltunk Toszkánában egy-egy üveg Brunelllot. Nálunk nem volt hosszú életű a bor, a feleségemmel (ez már olyan fordulat, mint Colombo felesége, minden epizódban szó esik róla, de a forgatás 30 éve alatt sem jelent meg egyetlen jelenetben sem) hazaérkezésünk után egy héttel megittuk. Csodás volt, finom, simogatós, ízes. Barátaink kemény önmegtartóztatásról tettek tanúbizonyságot és komoly fogadalmat tettek. Majd akkor bontják fel az övékét, ha az isten háta mögötti helyen lévő házukat végre el tudják adni, és be tudnak költözni a civilizációba. Jó pár év telt el, amikor egyszer náluk ebédeltünk. Halászlé készült csukából, pontyból és süllőből, gyufatésztával, aztán szarvaspörkölt, hozzá nokedli, minden csodás volt. Hiányzott még a bor az asztalról, s barátaink örömmel jelentették be: eladták a házat, most együtt megisszuk a Brunellot, annak a párját, amit mi 8 évvel korábban már eltüntettünk. Lélegzetvisszafojtva vártuk a dugó kihúzását és az első korty kitöltését, de azonnal vissza is hőköltünk. A mi emlékeinkben ez egy szép tiszta, átlátszó, rubinszínű bor volt, míg ez egy sötétbarna sűrű esszencia volt. Alábbszálló lelkesedés mellet azért bele is kóstoltunk. Borzalmas volt. Ott helyben ment a csapba az egész. Mi lehetett az oka, nem tudhatjuk. Barátaink komoly borkedvelők, a bort mindvégig borpincében őrizték, megfelelő hőfokon, a bort ugyanannyi meleg és hő érte addig, amíg hazahoztuk Toszkánából a miénkkel együtt. Arra tehát soha ne vegyünk mérget, hogy a megvásárolt bor otthoni további tartása csak emelni fog a minőségén. Személyes véleményem, hogy amit megvettünk, hazavittünk, azért van hogy megigyuk, ne vacakoljunk vele sokáig, igyuk is meg.
