Hagyjuk el Toszkánát, majd ide is visszatérünk, de most ismét ugrunk egyet, ezúttal Campaniába.
Campania már dél. A mondás és a 30-as években játszódó film címe szerint Krisztus megállt Ebolinál, arra utalva, hogy attól délre valóban egy szegény, kietlen világ vár mindenkire, de Campania a mélyzöld hegyeivel, gazdag növényvilágával, csodás gyümölcsökkel, a kék tengerrel, valódi édenkert, s Campania túlnyomó része még Eboli városától északra fekszik. Több régiója közül egyik az Avellino körüli magas zöld hegyek, amik átvezetnek Puglia felé, illetve a Róma felé vezető utakkal, Montecassino kolostorával, amit az amerikaiak a háborúban porig lőttek, abban a biztos tudatban, hogy ott rengeteg német katona rejtőzött el, de valójában egyetlen németajkú ember volt ott: egy osztrák pap…
A másik igen szép rész a Salernotól délre eső terület a Cilentoval, ami egy csodaszép zöld hegyvonulat, a lábainál az érintetlenül megmaradt ókori görög templomokkal. A templomok Paestumban vannak és alig van, aki tud arról, hogy Európában nem Görögországban, hanem itt vannak a legépebb állapotban megmaradt görög templomok. Három is áll itt együtt, az egykori görög város maradványaként. Nem háború pusztított itt, hanem a malária vitte el a lakosságot anno az ókor végén, az épületek pedig a teljes városfallal együtt megmaradtak az utókor nagy csodálatára. A Cilento egyébként egy természetvédelmi terület is, az olasz állam nagy hangsúlyt fektet a természetvédelmi területekre. A Cilento gyönyörű hegyes-völgyes vidékét patakok, vízesések tarkítják, érdemes kirándulni arra, mintha nem is a tengertől 10 km-re lenne. A következő nagy zóna már a tengerparti sáv, benne Nápollyal, s a Nápolyi öböllel, Bacoli és Pozzuoli városaival. Ez utóbbi nem csupán azzal büszkélkedik, hogy a nagy díva Sophia Loren szülővárosa, de egy természeti csodával is rendelkezik. Kénes kigőzölgő gejzíreket, fortyogó talajt lehet látni, anélkül, hogy Izlandra mennénk. Végül itt vannak a csodálatos szigetek: Capri, Ischia, és Procida, na meg az Amalfi félsziget, Positano, Ravello és Sorrento városaival. A Nápolyi öblöt pedig uralja a ma is elképesztő látványt nyújtó Vezúv, ami mindig Pompei és Herculaneum tragédiájára emlékeztet.
Nos, akkor Campania. Mennyivel jobban hangzik, amikor ezt egy olasz mondja: „Allora”. nem mond mást csak azt, hogy „Nos”, de az elegáns „Allora” úgy hangzik, mintha valami fontosat kezdene mondani.
Allora, akkor kezdjük a borokkal. Nem, inkább a buffalával… vagy a citrommal? …hú, és ott a Gallinellás tészta, és a színes házak Procidán, meg Ravello és a panoráma, vagy Minori a világ egyetlen zöld limoncellojával?
Campania hihetetlen gazdag. Mindene van, úgy, mint egész Itáliának, hegye, tengere, történelme, kultúrája, nyelve, konyhája, bora. Talán a hó nem jellemző, bár télen a Cilentoban azért van az is.
A címre tekintettel a citrommal kezdünk. Emlékszem anyám mindig nézte a közértben, hogy a citromnak jó vékony héja legyen, nehogy a boltban becsapjanak, hiszen a héját ki kell dobni. A citromok picik satnyák és persze vékony héjúak voltak, Isten tudja honnan hozták őket. S 30 évvel később találkoztam Campaniaban a CITROM-mal. Óriásiak. Illatosak. S orbitálisan vastag héjúak. Positanoban lefotóztam az egyik zöldségesnél a citromot. Igen, a képen azok a dinnye méretű sárga dolgok a citromok. Na ebből a citromból készül a Limoncello, amit nem a citrom levéből, hanem a héjából állítanak elő. Sorrento utcáin egymást érik a limoncelló lepárlók, ahol azonnal meg is lehet vásárolni a készterméket. Az egész várost belengi a citromos illat, mindenhol adnak kóstolót, s az amerikaiak igényeire tekintettel már van dinnyéből, barackból, mindenféle gyümölcsből is, aminek valójában köze nincs a limoncellohoz, de jól néz ki, s neveket is kaptak a dinnyéből készült pl.: a meloncino. Ha tejszínes líkőrt készítenek belőle, az lesz a limonoro. Ne hagyjuk magunkat, persze miért is ne kóstolnánk meg bármit, amivel megkínálnak, de az eredeti citromos verzió az igazi, és itt az Amalfi félszigeten.
