…az pedig nem más mint Puglia. A pugliai városok nevei a magyar TOTÓ-ból mindenkinek ismerősen csengenek, Bari, Lecce, stb., de mi van ott? Semmi és minden. Semmi, mert nagyon délen a földek már kövesek, szárazak, nem terem meg rajta más csak az oliva, meg a szőlő, és minden, mert van olivájuk és szőlőjük. Persze Puglia északabbi részein van termőterület is, de a déli végén valóban már csak kövek vannak. Ez az igazi dél. Az igazi Itália. Sok helyi ember és kevés – nagyon kevés - turista. Az emberek élete egyszerű és jóval szegényebbek, mint az északiak. Nagyon sok fiatal megy fel északra, hogy munkát találjon, a belső megélhetési migráció óriási. Itt valóban tipikus az otthonkában sepregető nénike, a nyitott ablakok és ajtók mellett, szinte az utcán tévéző-evő-élő család, a szűk sikátorokban álló 40 éves FIAT 500-as, a háromkerekű mopeden áruját szállító bácsika. A helyiek kedvesek, nem beszélnek semmilyen nyelven, csak olaszul, de azt nagyon, és mindenképpen meg akarnak érteni. S akkor a véletlenül mégis délre keveredő utazó bekerül egy kis élelmiszerboltba, vagy zöldségeshez, s elájul a választékon. A legfrisseb helyi zöldségek és gyümölcsök mellett őrületes sonkák és sajtok, minden helyi receptúra, helyi előállítással. Maga a földi kánaán.

Alberobelloban voltunk (a városka megér egy misét, erre majd még visszatérek), s a feleségem eldöntötte sárgadinnyét eszünk sonkával. Eszünkbe sem jutott hipermarketbe menni. Ő kiment a piacra dinnyéért, engem meg elküldött sonkáért. A házunkhoz (egy trulloban laktunk, majd erről is lesz szó) közeli utcában volt egy kis bolt. Nagyon aprócska, benne a tulajdonos néni – a Signora - szolgált ki, aki valahol a 70-es évei második felében járhatott. Mondtam neki, pármai sonkát szeretnék. Csodálkozva kérdezte, mihez? Mondom sárgadinnyéhez. A válasza: Ó, mi nem pármai sonkával esszük, hanem pancettával. Olyan pancettát adok, hogy többé nem akarja majd pármai sonkával enni a dinnyét. Megvettem. Hazavittem. Megettük. Igaza volt. Ég és föld a különbség. Azóta soha nem eszem pármai sonkával a dinnyét. Mi külföldiek innen kívülről úgy gondoljuk, hogy ha Olaszország, akkor sonka, az pármai sonka, ha bor, akkor az Chianti, ha sajt, az parmezán, ha fűszer az oregáno.  (Itt jegyzem meg, egyetlen olyan helyet sem láttam, ahol szárított oregánot szórtak volna az ételbe, frissen tépett bazsalikom viszont szinte mindenben van… ) Közép és Dél Olaszországban nem is látni pármai sonkát, és még északon is kedveltebb a San Daniele sonka. Tanulság: Mindenkinek meg kell kóstolnia a helyi ételeket, s ne hagyatkozzunk az itthonról kialakított sztereotípiákra.  Másnap, amikor elmentem a nénike boltja előtt, mondtam neki, a sonka-dinnye kombi fantasztikus volt. Ettől a pillanattól kezdve én is helyi lettem, a Signora kvázi befogadott, attól kezdve soha nem mulasztotta el, hogy megpróbáljon hamarabb üdvözölni, mint én őt.