Dottore Sartori Itáliája

Dottore Sartori Itáliája

Este Cortonaban

2018. május 31. - Dottore Sartori

Egy kedves toszkán barátunk XVI. századi kúriája, amit szállodaként üzemeltet.  Olvastam róla bejegyzést az egyik közösségi oldalon, ahol két súlyos kifogás merült fel a hotel ellen. Egy kanadai vendég kifogásolta, hogy nem egy négycsillagos szállodához méltó a recepció. Hát sajnos a XVI. században, amikor ezt építették nem gondoltak a recepció lehetőségére... A másik egy modern kifogás volt, a WIFI és a térerő hiánya, s akkor ismét ugyanott vagyunk: a XVI..századi épületben nem alakították ki ezt a lehetőséget és a vastag falak sem a XXI. század igényeire épültek. Felvetődik azonban a kérdés, ha valaki elmegy nyaralni és egy 500 éves épületben szeretne megszállni, miért nem tudja pár napra pihentetni az elektronikus kütyüit, lehet, hogy így ő is pihenni fog, s ne adj Isten még új hatások is érhetik, amik nem a képernyőről jönnek...  

Kell-e esernyő Toszkánában?

A filmekből, naptárképekről mindig a napfényes Toszkána néz ránk, ciprusokkal a dombtetőkön és pipacsmezőkkel vagy virágzó napraforgóval a réteken.  A képeken persze mindig süt a nap, de vajon mindig? Toszkánának egy része bizony éppen az olasz csizma közepe, s ott a nyugat felől a hegyek felé feltörő áramlatok révén igen sokszor előfordulhat, hogy a nagy hőség gyorsan átvált egy óriási zivatarra. Na ehhez biztos nem kell esernyő, mert abban a zivatarban az ernyő nem segít. Volt olyan hogy 30 percig ültünk az autóban a hotel előtt, mert nem tudtunk kiszállni a véget nem érő felhőszakadás és az autó mellett hömpölygő ár miatt. 

Esernyőre azonban nem csak ezért lehet szükség. Aki látta Goldie Hawn 70-es évek végén készült krimi-vígjátékát az Óvakodj a törpétől-t, az tudhatja, hogy az esernyő fegyver. Nincs ez másként Toszkánában sem, ezt egy cortonai történet igazolja. 

Cortona Toszkána egyik közepes méretű városkája. Nem a leghíresebb, mert a turista előbb az obligát Firenze-Pisa útvonalat járja be, aztán jöhet a második vonal Sienna -San Gimignano, de a legérdekesebb toszkán városok a harmadik-negyedik vonalba eső kevésbé ismert és látogatottak: Cortona, Arezzo, sőt a még kisebb San Quirico D'Orcia, Gaioli és a többi Chiantiban lévő kisváros. Cortona bár nem tartozik a legnevesebbek közé, népszerűségét szintén egy amerikai filmnek köszönheti, a Napsütötte Toszkánának. A filmben a tönkrement házassága után a magányossá vált hősnő, akit Diane Lane játszik, a barátnői ajándékaként eljut Toszkánába és ott Cortonában meglát egy régi omladozó villát. Beleszeret, ottmarad. A film tele van klisékkel, minden benne van, ami egy amerikai filmben csak elképzelhető, a nehezen megnyíló magányos olasz öregúr, az otthon maradó két leszbikus barátnő, akikből az egyik természetesen ázsiai, a meleg turistacsoport, akikkel a nő eljut Itáliába, a macsó olasz csődör, akibe a hősnőnk beleszeret, de természetesen megcsalja, ahogy egy olasz filmbeli macsótól elvárható, a szeretetre méltó rendkívül szorgalmas lengyel vendégmunkások, akik egy mukkot sem beszélnek a lengyelen kívül, bár otthon egyetemi professzorok voltak, a szexbomba olasz közjegyzőnő, aki két mozdulattal oldja meg az ingatlan átírását, és a pórul járt arrogáns német vevők, akiknek az olasz signora természetesen nem adja el a villát, hanem a szegény megcsalt amerikai feleség hősnőnket választja vevőként. A film egyébként nézhető, kedves, de mindenképpen Toszkánába csábító. Ezért aztán - nyilván most nagyon meglepődtünk - megjelentek itt is az amerikai turisták, sétálnak az óváros szűk utcáin, betérnek a kis vendéglőkbe, kávézókba.

Megjegyzem, ha Cortonában járunk érdemes beugrani a La Bucaccia vendéglőbe a Via Ghibellina 17-be, mert ragyogó helyi konyhát visznek. A családi étteremben még a gyerekek is aktívan kiveszik a részüket, a tulajdonos kislánya hozhatta ki a vizet és a kenyeret az asztalhoz. Mindenki imádta a gyereket annyira komolyan vette  feladatát. 

Az óvárosban mi is sokat sétáltunk, s egyszer a kis főutcán az egyik kávézóban láttunk három rendkívül elegánsan öltözött olasz dámát. Decens kosztümökben, kalapokkal és esernyővel felszerelkezve itták az Aperolt, meg a kávéjukat, sütiztek s közben csevegtek egymás szavába vágva. Egyszer csak az egyik dáma felpattant a székéről, felkapta az esernyőjét és az asztalka mellett elfutó - mi csak akkor vettük észre mi is fut el - patkányt kezdte verni elemi erővel. Addig nem nyugodott, amíg a patkány holtan nem terült el a kockakövön. Akkor dolga végeztével visszaakasztotta az ernyőt a szék karfájára és tovább iszogatta a kávéját, mintha semmi nem is történt volna. Na ezért érdemes Toszkánába ernyőt is vinni, ha az eső ellen nem is, de egy fenevad ellen biztosan jó lehet. Farkasra, vaddisznóra azért ne menjünk ezzel a fegyvernemmel, bár Toszkána erdeiben - sőt szőlőiben is -  abból is akad bőven. 

 

 

A laza olaszok

Minden népnek vannak jellemző tulajdonságai, amitől szerethetőek, vagy éppen nehezebben tolerálhatóak, legalábbis nekünk. Gondolom fordítva ez éppen így igaz, mi magyarok egyszerre vagyunk jókedvű, mulatós nép, ugyanakkor hőbörgő elviselhetetlen csorda. Ez utóbbira szép példa, amikor csapatosan utazunk, mondjuk 5-6 család és egyszerre 18-an akarunk bejutni - lehetőleg azonnal és persze a legjobb asztalhoz - egy étterembe. Ez az a helyzet, amikor rögtön meg is fogalmazzuk magunkban a választ, ha a pincér eltorzult arccal közli, hogy nincs hely, hogy: "persze, csak azért ilyen mert én a csóró magyar vagyok, bezzeg, ha gazdag német lennék, biztos adna helyet", holott lehet, hogy egyszerűen csak nincs ennyi  hely az egész étteremben, még ha üres lenne, akkor sem. 

Tehát nézzük a sztereotípiákat. A németek precízek, a svájciak spórolósak, az osztrákok olyan gemütlichek, kedélyesek, az olaszok pedig lazák. Biztosan lazák? 

Lazák, mert délben nyugodt szívvel bezárnak és ebédelnek, majd lefekszenek egy órát szunyókálni, s este 9-kor nekivágnak az éjszakának, hogy egy jót vacsorázzanak, mondjuk éjfélig. Valójában persze nem is lazák, hiszen ha délután 5-kor leszek éhes, éhen is pusztulhatok, sehol nem jutok este fél 8 előtt élelemhez, az előtt egy étterem sem nyit ki.  

A szieszta szent, ha délután 2 órakor leszek rosszul, meg is halhatok. Három éve Campaniában egy csodálatos helyen, Bacoliban voltam, amikor egy rosszullét miatt orvosra lett volna szükségem. A hotel recepciósa mondta, ilyenkor nem jön orvos, mert szieszta van. Később is drága lenne, de egyszerűbb, ha bírom még két órán át és szieszta után majd telefonon keresztül kapunk orvosi tanácsot... 

Lazák, mert talán a legkatolikusabb ország, és amikor megkérdeztem, hogy pünkösdkor nyitva van-e valami, visszakérdeztek, miért ne lenne nyitva? Minden nap nyitva van minden. Egy vallási ünnep miatt nem kell zárva legyenek. Egyáltalán nem lazák, mert viszont ha közönséges munkanapon 3-kor szeretnék valamit venni, tegyek le róla, lehúzott redőnyt fogok találni minden üzleten délután 5-ig. 

Lazák, mert nem vesznek zoknit a cipőhöz, a férfiak bátran hordanak halvány lilát citromsárgával.  Vagy nem is lazák, mert a cipőboltban közölte az eladó, hogy ehhez cipőhöz márpedig nem veszünk zoknit! 

Lazák, mert olyan jól elücsörögnek reggelenként egy capuccino mellett. Vagy mégsem lazák, mert a szokásaik rabjává válnak? Egy olasz barátom rám förmedt az étteremben, amikor ebéd után kértem egy capuccinot. "Hogy képzeled, capuccinot csak reggel szabad inni. - De én ezt kívánom. - Nem, akkor sem lehet, délben igyál presszókávét!"

Vagy a másik eset, amikor szabályosan hisztérikussá vált egy szicíliai barátom, miszerint: "A tészta kifőtt, arra sincs idő, hogy vizet tölts ki a poharakba, azonnal meg kell enni, mert már tönkre is megy és nem lesz "al dente." 

Lazák, mert csak bepattannak a kis autóba, vagy fel egy Vespára és már gurulnak is, ugyanakkor rémesen vezetnek, fel sem tűnik nekik, hogy nem tudják tartani a sávokat, indexelni soha nem fognak, és messze rosszabb vezetők, mint gondolják magukról. 

Lazák, mert meg merik mondani a véleményüket, persze kétezer évnyi írott történelemmel a hátuk mögött nem annyira nehéz ez. Az USA-ban San Simeonban jártunk a feleségemmel, amikor elmentünk a nevezetes Hearst kastélyba. (Ez a Csendes óceán partján van félúton Los Angeles és San Francisco között.)  A sajtómágnás Hearst a 20-as években építette fel a villát, részben Európából odavitetett épületekkel (!) pl. egy fél templomot és régi spanyol hacienda darabokat is átszállíttatott, részben akkor készült vasbeton utánzatokkal "gazdagította" a birtokát. Csak vezetéssel lehetett végigmenni, ahol a helyi vezető részletesen elmondta, hogy ezt 1920-ban hozatták, ezt 1921-ben építették, stb.stb. A csoportban volt egy idősebb olasz házaspár, s az asszonyka megfogta az egyik szobrot a medence partján, ami egyébként vasbetonból készült. Az amerikai idegenvezető azonnal rászólt, ne érjen a szobrokhoz, ezek antik műtárgyak! Az olasz hölgy harsány kacagásba fulladva közölte vele, hogy ez soha nem volt antik, náluk otthon minden faluban van antik márványszobor, ebből viszont kilóg a vasrúd...

 

Összességében mégis lazák, mert amikor mi odamegyünk, mi nyaralunk, s nekünk éppen az esik jól, hogy mást csinálnak, mint ami nekünk megszokott, s ez olyan laza dolog. 

 

 

Gargano

Pugliától ne búcsúzzunk a Gargano félsziget nélkül. A félsziget geológiailag (hú de komolyra fordult a kísérőszöveg!) nem is tartozik a olasz szárazföldhöz, a földtörténet során utóbb "ragadt hozzá".  Ez a félsziget adja az olasz csizma sarkantyúját. Csodálatosan tagolt partvidékével, csipkézett szegélyével, sajátos sziklaképződményeivel igazi csoda. Hatalmas sziklák a tengerben, gigantikus üregek, mintha egy óriás keze vájta volna őket. Pugliára később még visszatérünk, majd ránézünk Barira, Leccere, Foggiára (újra itt vannak a TOTÓ tipp városok)  és akkor több szó lesz a Gargano félszigetről is. Most viszont egy újabb ugrással térjünk át Toszkánára.  

Na de hogy jön ide Mel Gibson, meg az amerikaiak?

A Passióval. A filmet itt forgatták ezen az időtlen helyszínen. Az amerikai turisták kedvelik felkeresni azokat a helyszíneket, ahol egy-egy híresebb filmet leforgattak, mert egy híres sztár hátha kilép az egyik épületből. A mai napig özönlenek Salzburgba, mert ott forgatták a Muzsika hangját még az 50-es években,  meg persze Cortonaba Toszkána egyik szép kis városába, ahol Diane Lane-nek nagy sikere lett a Napsütötte Toszkánával. Nem kivétel Portofino sem, hiszen ott az 50-es években jól érezte magát Cary Grant, amikor Sophia Lorennel forgattak filmeket...

Matera

Úgy oldották meg az építkezéseket, hogy mindent a sziklákba bele és rá építettek. Az épületek egy része a sziklákban lévő természetes és mesterségesen belevájt üregekben folytatódik. A látvány kísérteties, több száz év építményei egymáson összeolvadva hol egy 600 éves épület, egy 400 éves templom, vagy egy barokk erkély... Közben persze itt élnek a helyiek tovább, száradnak a ruhák, a kis Fiatok alul a legalsó szintekig begurulnak...

Basilicata

Egy újabb tartomány, Basilicata. Kevés magyar vetődik el oda. Kietlen köves tájak, kemény forró és száraz éghajlat. Matera a legnevesebb város, ahol a helyieken kívül azonban pár éve megjelent a tömegturizmus. Mégpedig amerikaiak. Mit keresnek itt az amerikaiak? Nem, nem a képen látható macskát, délidőben az egyetlen élőlényt, akivel találkoztunk, hanem Mel Gibsont.  

 

süti beállítások módosítása