…mert Toszkánában van bizony vaddisznó, sőt farkas is, nem kevés.  Egy kedves svájci barátomnak van egy több száz éves háza a Chianti borvidéken, Gaioli in Chiantiban, még anyukája vette a háború után a 40-es években. Érdekes volt, ahogy elmesélte, hogy a szomszédságban ki német, ki svájci, ki a született olasz, s a külföldi jómódú ingatlan tulajdonosoknak hogyan kellett megküzdeniük a helyi adminisztrációval, a bürokrácia ott is szigorúan működő rendszerével, annak ellenére, hogy ezek gazdag, sok adót befizető és megbízható ingatlan tulajdonosok, de hát a hatóság, sőt a szomszédok számára is külföldiek, s nem olaszok.  A világ valójában mindenütt egyformán működik: amíg sok pénzt otthagyó turista vagy, addig szeretett vendég leszel mindenhol, amint le akarnál valahol telepedni, lehetsz dúsgazdag, akkor is kinéznek a környékről, soha nem fognak befogadni.  Nekem jól fizető vendégként Itáliában mindenhol azt mondják, Ön már 90%-ban olasz, de ha felvetném, hogy itt maradok… Ebbe ne gondoljunk bele, ez egy vidám blog.

Tehát a vaddisznók. Ahogy említettem, barátunknak van egy régi szép háza Chiantiban egy dombtetőn. A házhoz az egyébként is eldugott országútról egy keskeny ösvény szélességű földúton kell felautózni, miközben az út mindkét oldalán, amerre csak a szem ellát, szőlőültetvények vannak. A ház megmaradt olyan jellegében, ahogy azt több száz éve építették, mindössze a fürdő-konyha szekció esett át belső modernizáláson. A fatáblás ablakokat kitárva Toszkána hihetetlen panorámája tárul a szemünk elé.  Az egyik ablakot ugyan nem lehetett használni, mert a külső és belső üvegtábla közé egy méhkirálynő költözött be, és mintegy 38.000 méh vette körül. A barátom szerint ezt nem érdemes megbolygatni, jövőre úgyis elköltöznek, s amúgy is ők voltak itt előbb…

Az esti borozgatás valami földi csoda volt. A mély csend, a csillagos ég, a barátom saját termelésű szőlőjéből készült csodás chianti bor együttese felejthetetlen volt. Aztán jött az éjszaka, ami viszont  kicsit feszültebb volt. A nyári melegben kitárt ablakokkal aludtunk (értelemszerűen a házban nincs légkondicionálás), s hajnali kettő körül reflektor fénye vakított a szemünkbe, fel is riadtunk egy másodperc alatt.  Láttuk, hogy egy terepjáró közelít a házunkhoz, s úrrá lett rajtunk a félelem. Itt vagyunk a világtól távol, most jönnek a rablók, és ki akarják rabolni a házat, bennünket felkoncolnak, és soha senkinek nem fog feltűnni, hogy itt, az Isten háta mögött mi is történt. A ház előtt megállt a kocsi, aztán kiszállt belőle két ember beszéltek valamit, s egyszer csak megfordultak és elmentek. Nem telt el 10 perc, jöttek visszafelé és már egy furgon is volt velük, s a két kocsival ismét csak megálltak a bejárat előtt. Futottunk a barátunkhoz a ház másik végébe, aki álmából felébredve csak annyit mondott, ez normális, csak a szomszéd riogatja a vaddisznókat, aludjunk tovább. Visszatérve a szobánkba láttuk, a két kocsi megindul a szőlőtőkék között cirkálva ide-oda, közben zúgott a motorhang, időnként dudáltak is egyet-egyet.  Ez mindössze kettőtől négyig tartott, aztán negyed ötkor elvonultak. Mi ájultan estünk vissza az ágyba, és reggelig még próbáltuk behozni az alváshiányunkat.

Reggel a barátunk részletesen elmesélte, mit láttunk. A háza két telek határán áll, amit mi úgy láttunk, hogy már a ház bejárata, az valójában a szomszéd szőlőjének a széle.  A környék tele van vaddisznóval, kb. 50-60 is él a szőlőtőkékkel teleültetett dombokon és az azokat övező erdőkben. Rajtuk kívül 10-15 farkas is él itt, azok szépen kordában is tartják a vaddisznóállományt a túlszaporodástól megvédve. A vaddisznók azonban szeretik a szőlőt és a méregdrága chiantit termő szőlőültetvényeken igencsak szeretnek garázdálkodni. A szomszéd a vaddisznók elriasztására azt a megoldást választotta, hogy éjjelente traktorral, vagy a furgonjával egy-két órán át fel-alá cirkál, tülköl, és ezzel elijeszti a vadakat. Lehet, hogy mezőgazdasági-szőlészeti szempontból ez hasznos megoldás, de másnap inkább szállodában aludtunk.